Amennyiben úgy döntöttünk, hogy valóban szeretnénk egy medencét, lényeges elgondolkodnunk, hogy milyet is szeretnénk, illetve a helyét is érdemes jó előre kiválasztani. Ha olyan nagyot szeretnénk, amely az 50 m3 meghaladja és a mélysége nagyobb, mint 1 m, és magánhasználatra készül, akkor ez bejelentés köteles. Ez azt jelenti, hogy az egyszerűsített építési engedély tervdokumentáció beadásával egyidejűleg meg lehet kezdeni az építést. Ha viszont 100 m 3 meghaladja vagy 2 m-nél mélyebb és szintén magánhasználatra szeretnénk, akkor ez viszont már építési engedély köteles. Ennél csak akkor lehet elkezdeni a munkát, ha engedélyezték az építési hatóságnál.
Hirdetés
Medence típusok
Ha beltéri medencét szeretnénk, akkor szükséges gondoskodni majd a szellőztetésről, illetve a különböző szerelvények és berendezések célszerű elhelyezéséről. Amennyiben kültérit szeretnénk, akkor az valamivel olcsóbb, mert a páramentesítésről nem kell gondoskodni. Itt viszont fontos olyan helyet választani, ahol kevés szennyeződés érheti a medencét.
Vasbeton medence
Ez a fajta a leggyakoribb, amiből a medencét készítik hazánkban. Itt teljesen úgy alakíthatjuk ki, ahogy mi szeretnék. Akár a méretét, mélységét vagy az alakját tekintve. A vasbeton medencéknél lehetőség van betonlépcső kialakítására is, illetve olyat is készíthetünk, amiben már pezsgőfürdő rész is van, amolyan kettő az egyben medence. Fontos tudni, hogy ennél a típusnál szilárd burkolat (csempe vagy üvegmozaik) kerül a medencékre, így védi meg a fagyoktól és különböző időjárási viszonyoktól.
A vasbeton fajtánál a vízzáróságot tekintve két fajtát különíthetünk még el a vízzáró betonszerkezetűt és a betonozás utáni külön rétegeset. Tömören ez azt jelenti, hogy az elsőnél maga a betonszerkezet már magába foglalja a vízzáróságot, míg a másiknál a betonozás után külön kell még egy vízzáró réteget felvinni, ami burkolható is egyben. Mielőtt bevonásra kerülne a sor még előtte tesztelni kel, hogy valóban nem engedi át a vizet. Ez akár több napot is igénybe vehet, de ha sikerült szabályosan elkészíteni, akkor utána már folytathatjuk is a munkát. Amennyiben ez a próba sikertelen volt, mert szivárog valahol, akkor sem kell kétségbe esni, mivel így is pótolható a hiányos helyeken a megfelelő réteg. Ezután már mehet is az általunk kiválasztott burkolat. Ha ezzel is megvagyunk és ki is fugáztuk, akkor mehet is bele a víz. Persze itt nagyon fontos, hogy minden anyagnál megvárjuk a megfelelő időt a száradáshoz. Ezen kívül még a vízszűrő rendszerről is gondoskodnunk kell majd.
Ennél a fajta medencénél elmondható, hogy örökéletű. Persze amit itt leírtunk, az csak bő lépésben foglalja magába a vasbeton szerkezetű medence építését. Nagyon fontos szem előtt tartani azért, hogy szakember bevonása nem elvetendő dolog a kivitelezésében, mivel nem egy kis beruházásról beszélünk ebben az esetben.
Fém medence
A fémből készült medencéket készen megkapjuk az arra kijelölt üzletekben. Árát tekintve jóval olcsóbb mint az előbb említett fajta, és viszonylag könnyebb elhelyezni is. Ez a fajta az, ami inkább megtalálhat a mai átlag családok kertjeiben, mint kerti medence. Ha nem túl nagyot vásárolunk mi magunk is össze tudjuk állítani, de ha méretesebbet szeretnénk, akkor általában a cégek biztosítanak szakembert, aki segít a kivitelezésében. Ezeknek a burkolata többnyire fólia, ami nem azt jelenti, hogy nem időtálló, viszont alkalmanként bizony ezeket le kell cserélni. Ha megsérül valamiért, akkor sem kell egyből újat venni, mert ez is javítható. Ebbe a kategóriába tartozik a merevfalu medence is illetve a csővázas medence is, ami igen kedvelt fajta.
Hátránya a fém medencéknek, hogy lépcső nem rendelhető hozzájuk, hanem inkább ezt a funkciót egy külső létrával szokták pótolni. Másik nem túl nagy előnye, hogy adottak a méreteik és a formájuk.
Ezek közül bizonyos típusokat be tudunk süllyeszteni a földbe, így sokkal esztétikusabb kinézete van. Lehet hozzá külön vízszűrő berendezést is telepíteni akár utólag is. Nyár végeztével ezek közül is nagyon sokfajta már kint hagyható a kertben, ha megfelelően téliesíteni tudjuk. Amit besüllyesztünk a földbe azoknak valószínű, hogy olyan körülményeket is képesek vagyunk teremteni, ami már alkalmas arra, hogy a fagyoknak is ellenálljon.
Ahhoz, hogy a medencénkben ne kelljen, túl sűrűn lecserélni a vizet tisztán kell tartani azt. Erre számos vegyszerek vannak. Az első és legfontosabb, ami befolyásolja a víz szennyezettségét az a pH érték. Fontos, hogy 7,2 – 7,6 között legyen ennek az értéke. Ennek mérésére vannak bizony már akár digitális eszközök is.
Másik lényeges szempont a fertőtlenítés, amit különböző klóros készítményekkel tudunk elérni. Ezek segítségével elpusztulnak a különböző baktériumok, gombák, szabad szemmel nem látható élőlények, amik szennyezik a medence vizét. Ha beltéri vagy meleg vizű medencénk van ahhoz a bróm tartalmú vegyszer az ajánlatos.
Az algaölő szerek alkalmazásával a különböző növényi szervezeteket pusztíthatjuk el. Ezek az oldatok nem tartalmaznak klórt, ezért lebonthatóak. Ha már kialakult a kerti vagy beltéri medencénkben az algásodás, akkor is hatásosak ezek a szerek, de érdemesebb még előtte elkezdeni alkalmazni, ezáltal megakadályozhatjuk a kialakulásukat.
Amikor a medencénk vízfelszíne homályossá, zavarossá illetve opálossá válik, akkor van szükség úgy nevezett pelyhesítőre. Ezek a szerek azokat a különböző részecskéket, amik a szűrőn nem képesek fennakadni, azokat felnagyítják (pelyhesítik), ezáltal szűrhetővé válnak. Az utolsó nagyon fontos lépés a víz minőségének megóvására az maga a takarítás. Hiába alkalmazunk különböző vegyszereket, ha magát a medence falát illetve alját nem tisztítjuk ki. Az erre alkalmas eszközök nagyban függnek a medence burkolatától. Ami még sokat tud segíteni a víz tisztaságán az, ha például rendszeresen, cseréljük a papírszűrös vízforgatónkat, vagy pedig teljesen át is váltunk homokszűrős vízforgató berendezésre.
Medence fedése
Azért van szükség, hogy lefedjük a medencénket, mert a víz így sokkal melegebb maradhat, valamint kisebb mértékben szaporodnak el a vízben a különböző algák, illetve baktériumok, ezáltal kevesebb vegyszert is kell használnunk. Nem elvetendő az sem, hogy nem hullik bele minden, valamint a téliesítésben is nagy szerepe van.
Több féle fedési lehetőség van:
Egyszerű medencetakaró
Eltolható fedések
Biztonsági medencetakaró
Szolár medencetakaró
Alumínium szerkezetes
Ezek csak pár darab, amik közül lehet választani, de a kínálat itt is szinte határtalan már. Ha medencét vagy kerti tavat szeretnénk a kertünkbe, akkor nagyon fontos először alaposan megtervezni. Lényeges, hogy hova tesszük, mennyire süti nap, nincs e túl közel a szomszédhoz, elég jó e a talaj stb. Azt se felejtsük el, hogy az árak néhol nagyon el tudnak szállni. Általában mindig van, egy két olyan hely ahol akciók vannak, ezeket érdemes megnézni, illetve rákeresni, mert nem kevés befektetés egy jó és tartós medence vagy kerti tó.