Oláh Annamari

Oláh Annamari

Szegeden születtem és nőttem fel. Az első dalomat-ami egy katona dal-apukám tanította óvodás koromban. Egyfolytában énekeltem, táncoltam, és már akkor énekesnek készültem. Három énektanárom, akik elindítottak és fontos pontja voltak az életemnek: Andrejcsik István (operaénekes, magánének-tanár), Ordasi Péter (egyetemi docens, karnagy) és Kiszin Miklós (Molnár Dixieland nagybőgőse). Hármójuknak nagyon sokat köszönhetek, sokat tanultam tőlük. Érettségi után Pestre jöttem egy OKJ-s jazz-énekképzésre. Majd felvettek az LFZE jazz tanszakára, jazz-énekre, és 2010-ben lediplomáztam. Az éneklés mellett folyamatosan tanultam különböző stílusú táncokat (néptánc, hastánc, salsa, afro…). A tánc az éneklés részévé vált. Habár jazzt tanultam, nem igazán foglalkozom azzal. A népzenék, a keleties dallamok, az afrikai zene, a latin zene az, ami közel áll hozzám. A Fókatelepben ezeket mind meg tudom valósítani.

Vendégként szerepeltem/szerepelek a Second Face-ben, Club Erában, Korai Örömben, Colorstarban, Il/18-ban. Fókatelep mellett van még egy zenekarom, a Meszecsinka.